Paradise Lost - Faith Divides Us-Death Unites Us (2009)

Nick Holmes - ének
Gregor Mackintosh - gitár, billentyűs hangszerek
Aaron Aedy - gitár
Stephen Edmondson - basszusgitár
Peter Damin - session-dobos

1. As Horizons End
2. I Remain
3. First Light
4. Frailty
5. Faith Divides Us-Death Unites Us
6. The Rise of Denial
7. Living With Scars
8. Last Regret
9. Universal Dream
10. In Truth

Az elején leszögezem: utálom a gótikus metalt. Zeneileg az ilyen együttesek nem mutattak az égvilágon semmi olyat, amiről véleményem szerint a rockzenének szólnia kell, a köréjük felépülő gót/dark szubkultúra pedig számomra inkább visszatetsző, mint vonzó vagy követendő. És hogy miért hoztam ezt ide? Azért, mert a Paradise Lost-ot is szokták néha gothic metalként emlegetni. Külsőségekben valóban hoztak valamit az említett irányvonalból, különösen az ezredforduló környéki, szintetizátorközpontúbb hangzásvilágú dolgaikkal sikerült maguk mellé állítaniuk a csipkekesztyűs tinicsajokat, de saját bevallásuk szerint az igazi gyökereiket az olyan doom alapbandák jelentik, mint a Trouble vagy a Candlemass. Legsikeresebb lemezeik is ennek szellemében íródtak(Icon, Draconian Times), és a legutóbbi két anyaggal ehhez az irányvonalhoz tértek vissza. A "lágyabb" témáik is valóban hangulatos betétek, nem nyálas "jajdenagyszerelmibánatomvan" típusú dalok.
Az első As Horizons End egy populárisabb szám, közepes színvonalon, de a közepe táján az akusztikus leállás már előrevetíti, hogy mire számíthatunk a továbbiakban hangulat terén. A következő I Remain súlyos, szaggatott riffekkel indul, erre jön a tökéletesen ide passzoló vokál. A refrén egy kicsit fura, de utána itt is egy lassú, hangulatfokozó rész következik, az ebből kibontott szóló pedig mindent visz! Az egyik legjobb dal kétségtelenül a címadó, mesteri verze-refrén-bridge felépítéssel, óriási hangulatokkal. Templomi kórussal kezdődik a The Rise of Denial, majd jönnek a doom riffek és a súlyos énektémák, hatalmas refrénnel. Úgy látszik, az utóbbi időben minden lemezüket egy hasonló dallal akarják lezárni, az enyhén psichedelikus hatású In Truth tökéletesen megfelel az In Requiem albumos Your Own Reality-nak.
Mint ahogy a cím is mutatja, a szövegek elsősorban az ateizmus témájával foglalkoznak. Itt az élő példa arra, hogy racionalista témákról is lehet művészi szövegeket írni, náluk a költőiség nem párosul semmilyen bonyolult, öncélú vallási filozófiával.
Időt kell hagyni a lemeznek, amíg az ember be tudja fogadni a zenét, ugyanis többféle hangulat és rengeteg jó hangszeres megoldás keveredik benne.
Az idei év egyik legjobb alkotása.

PONTOZÁS: 9/10

Faith Divides Us-Death Unites Us klip