Eyehategod - Take as Needed for Pain (1993)

Mike Williams - ének
Brian Patton - gitár
Jimmy Bower - gitár
Mark Schultz - basszusgitár
Joe LaCaze - dobok

1. Blank
2. Sister Fucker, Pt.1.
3. Shop Lift
4. White Nigger
5. 30$ Bag
6. Disturbance
7. Take as Needed for Pain
8. Sister Fucker, Pt.2.
9. Crimes Against Skin
10. Kill Your Boss
11. Who Gave Her the Roses
12. Laugh It Off

Az EHG az egyik első banda volt a '80-as évek végén, '90-es évek elején kibontakozó New Orleans-i southern/sludge színtéren, ami aztán NOLA Underground néven vonult be a köztudatba, és legendás bandák sorát termelte ki. Nem véletlenül szokták Jimmy Bowert úgy hívni, hogy "Godfather of Southern Metal".
Mindig is bírtam ezekben a bandákban, hogy a lemezeikről süt az a "két joint között nyomunk valami bluest, és közben kurva jól érezzük magunkat" hozzáállás. A nyitó Blank például rögtön egy hatalmas örömzenélés, van benne gitárgerjesztéstől (már-már EHG védjegy) súlyos doom riffeken át a szövegmondásos vokálig minden. Mike Williams hangja ezer kilóméterről felismerhető, na persze nem a dallamok iatt, mert azok ugye nincsenek, de abszolút hitelesen tolmácsolja ezeket az élet nehézségeiről, szenvedésről szóló, sötét hangulatú szövegeket. A basszusgitár-riffel kezdődő Sister Fucker Pt.1. a valaha íródott egyik legjobb sludge szám, a legnagyobb blues rock riffel, amit a '70-es évek óta ember csak eljátsott. Hasonlóan ötletes bőgőtémával indul még a Shop Lift és a White Nigger is, de ezek inkább doomos dalok. A címadó viszont újra blues, a végére azonban ez is óriási elnyújtott, belassult jammelésbe csap át. A lemez vége sem laposodik el, a Kill Your Boss és a Who Gave Her Roses iszonyatosan súlyos tételek, árad belőlük az elementáris energia. A Laugh It Off már nem igazi dal, inkább csak outróként funkcionál, jó levezetés az album végére.
A lemez minden kétséget kizáróan egy igazi mestermű, amit minden embernek hallania kéne, hogy milyen is az igazán őszinte, szívből jövő ZENE.

PONTOZÁS: 10/10

Sister Fucker Pt.1 klip

Venomin James - Left Hand Man (2007)

Jim Meador - ének
Tom Scull - gitár
Joe Fortunato - gitár
Erin Corcoran - basszusgitár
Jared Koston - dobok

1. Abu Ghraib
2. Bullet Juice
3. Tears of the Scorpion
4. Feed the Flames
5. Downer
6. Iron Horse
7. Undertow
8. El Brujo

Sok követője van manapság annak a műfajnak, ami az olyan zenekarok munkásságén alapszik, mint a Balck Sabbath, a Led Zeppelin vagy a Thin Lizzy, és a Corrosin of Conformity meg a Down fejlesztett tökélyre. Persze mindenki kicsit más ízekkel játssza a stílust, a Venomin James például alapvetően rock&rollt nyomat, természetesen southern és doom elemekkel.
A lemez végig egységes színvonalat hoz, aki szereti az ilyen zenét, az nem fog csalódni benne. Rögtön nyitásnak ott van a doomos Abu Ghraib, utána meg egy laza rock&roll a Bullet Juice képében. De ezek a szélsőségek a lemezen, a többi szám valahol közöttük helyezkedik el. Persze e két dal között sincs azért egetrengető különbség. A legjobb gitárszóló az Iron Horse-ban van, ilyenből elfért volna több is, bár így sincs baj a hangszeres játékkal.
A banda semmi újat nem mutat ugyan zeneileg, de ez egyáltalán nem zavaró, amíg minden hallgatás után azt érzem, hogy újra be kell tennem a lemezt. A szűk 30 perces játékidő egyébként kicsit kevés, többet is el tudnék viselni ebből a zenéből.
Mindent összevetve ez egy igen kellemes hallgatnivaló, a kedvenc stílusomból. Jövő év elején pedig jön az új anyag Crowe Valley Blues címmel, arra is érdemes lesz odafigyelni!

PONTOZÁS: 9/10

Bullet Juice live